Kerékpárút hálózatok



Felvezető

Egy francia nevéhez - Comte Mede de Sivrac – fűződik talán az első kerékpárhoz hasonlító eszköz (1790), a „Cheval de bois”, azaz a fa ló, melynek a nevét a későbbiekben celerifere-re változtatták. E pedál nélküli, megközelítőleg 40 kilogramm súlyú faszerkezetnek az irányítása azonban nem is volt olyan egyszerű, mivel ennek nem volt kormánya, és ahhoz, hogy irányítani lehessen fel kellett emelni az első kereket, ami jelentősen megnehezítette a „bicajosok” dolgát. Ezért is nem igazán használták közlekedésre, hanem csak sport, kikapcsolódás céljából, sőt versenyeket is szerveztek.

A probléma

A székelyföldi városok közül valószínűleg Csíkszereda áll a legjobban ami a kiépített kerékpárutakat illeti. Ezek fejlődése két dolognak köszönhetőek, elsősorban egy sportbarát önkormányzatnak valamint az utóbbi időben számos útszakasz felújításának mely tervezésekor már figyelembe vették a kerékpárosokat is. Ha hosszútávon turizmusban szeretnénk gondolkodni akkor, mihamarabb távolabbi településeket, rendkívüli természeti adottságokkal rendelkező régiókat is össze kell kötni, biztonságossá tenni a kerékpárosok számára is.

Hallani kezdeményezésekről melyek célja, hogy kerékpárút hálózatokat alakítsanak ki a kirándulni vágyóknak, hogy jelzett, kevésbé forgalmas útszakaszokon lehessen átszelni Székelyföldet, reméljük mihamarabb beszámolhatunk ennek az elkészüléséről is.

Hol lenne szükség kerékpárutakra? Néhány ötlet:

 

A) Forgalmasság szempontjából

 

Ha a kerékpáros forgalmat tekintjük, akkor egyértelműen a városokat és az ahoz közeli településeket összekötő útszakaszokat kell előnybe részesíteni kerékpárutak tervezésénél. Ilyen esetek:

 

Csíkszereda (pöcc)

 

1. Csíkszereda – Hargitafürdő

2. Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszépvíz – Csíkszereda

2.1. Delne – Csomortán - Csíksomlyó

3. Csíkszereda – Csíkszentkirály – Bánkfalva – Csíkszentgyörgy - Csíkszentlélek

3.1. Csíkszentkirály – Csíkszentsimon – Csíkszentmárton - Bánkfalva


 

 

 

 

 

 

 

 


Székelyudvarhely (pöcc)

1. Székelyudvarhely – Szejke

2. Székelyudvarhely – Felsőboldogfalva

3. Székelyudvarhely – Máréfalva

 

Gyergyószentmiklós (pöcc)

1. Gyergyószentmiklós – Gyergyóditró – Gyergyóremete

2. Gyergyóalfalu – Gyergyószentmiklós

3. Gyergyószentmiklós – Gyergyóújfalu - Gyergyóalfalu

 

B) Turisztikai szempontból (pöcc)

 

Ebbe a kategóriába azok az útvonalak tartoznak, melyek inkább turisztikai szempontból jelentősek, nem annyira a forgalom sűrűségéből adódóan.

 

1. Székelyudvarhely – Korond – Parajd

2. Székelyudvarhely – Homoródalmás – Homoródfürdő

3. Székelyudvarhely – Zeteváralja

4. Csíkszereda – Szentegyháza (Máréfalva)

5. Csíkszereda – Csíkszentimre – Tusnádfürdő

6. Csíkszereda – Csíkszépvíz - Gyimesközéplok

 

 

 

 

 
 


Hozzászólások (0)




<< VISSZA

Támogatóink 




Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.
Ez a kiadvány a szerzõ nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehetõ felelõssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért.

Médiapartnereink

  |